Változik a Facebook hirdetési szabálya, viszlát 20% hello zéró tolerancia.
Ebben a cikkben a Facebook hirdetési szabályának változásával fogunk foglalkozni. Meg nem erősített információk ugyanis arról árulkodnak, hogy rövidesen nem lesz lehetőség 20% szövegarányt sem elhelyezni a hirdetések képein.
Volt már példa rá, hogy tilos volt 20%-nál több szöveget tenni a képes hirdetésre ám ez 2016-ban visszavonásra került. Most azonban úgy tűnik újra szabályzásra kerül.

Az információ először Matt Navarra, közösségi média kommentátor Twitter posztjában jelent meg.
A poszt felhívja a figyelmet hogy szeptember 7.-től megszűnnek a magas szövegarányt jelző eszközök. Ezzel a lépéssel a Facebook nagyobb szabadságot ad a hirdetőnek de továbbra is biztatnak mindenkit, hogy csökkentsék a hirdetők a képre írt szöveget, mert állításuk szerint a 20% szövegnél kevesebbet tartalmazó hirdetések jobban teljesítenek.
Mi támasztja alá a hírt?
Megszűnt az úgynevezett „Grid Tool” mely megmutatta a képen megjelenő szöveg arányát. Továbbá a Facebook nem ad ki semmilyen figyelmeztetést a túl sok szövegre írt tesztre. Korábban egy figyelmeztető üzenet jelent meg ebben az esetben.
Jon Loomer, digital expert kipróbálta és valóban nincs már értesítés..
A nem megjelenő figyelmeztetés alátámasztja Navarra posztját. A Facebook továbbra is úgy véli a kevesebb szövegarányú képek több emberhez eljutnak és sikeresebb hirdetésnek minősülnek, de ezzel a lépéssel nem kötelezik a hirdetőket tovább a szövegarány korlátok között tartására.

Miért jó ez?
Tulajdonképpen sem húzható semmilyen általános szabály a képes hirdetések szövegtartalmának arányára. Teljesen ember függő, van aki a több és van aki a kevesebb szöveget preferálja. Ez alapján most már valóban teret enged a Facebook, és lehetőségünk nyílhat akár több szöveggel is kísérletezni. Ettől eltekintve, mi azért nem javasoljuk hogy túlzásba essünk, de üdvözöljük a változtatást hogy a kampányok eredményességét a kreatívok, és a célzás fogja befolyásolni teljes mértékben.